Korcula nyaralás, utazás és látnivalók

Horvátország


Korcula

Korcula Korula város
Itt alapította a Trójából menekülő Antenor Korküra első települését - hirdeti a városkapu még a római időkből származó felirata. E mondai homályba vesző eseménynél biztosabbak Strabon és Plinius megállapításai akik szerint a mai Korcula első lakói knidoszi görögök voltak.
Az egész város helyi fehér kőből készült, olyan mint egy márványváros. Zömök bástya, turistahivatal, hajójegypénztár, cukrászda, buszvégállomás vár a hajóból kilépő utasra, első látásra alig felfogható nyüzsgésben és szépségben. Vendéglő, szálloda, kávéház lépten-nyomon, amint a gyönyörű városban a falakon belül járunk. 1383-ban került a városkapu külső oldalára a velencei szárnyas oroszlán. A kapun átlépve Leonardo Foscolo velencei vezér szobra fogad.
A tér bal sarkában oszlopon egykor kőoroszlán állt, a mögötte lévő Szt. Mihály-templom egy bratovstina temploma. Velencében a sestierék (kerületek) egy-egy templomhoz vagy scuolához mint közösséghez kötődtek, s ez a hagyomány itt is élt. A bratovstinák szakmai vagy egyházi közösségek voltak. Minden korculai polgár ezek valamelyikéhez tartozott. A Svih Sveti (Mindenszentek)-templom például a hajóácsok és asztalosok, a Sv. Mihovíl a kereskedők, a Sv. Rok a kőfaragók és tisztviselők céhtemploma volt.
Egy másik érdekesség a Filozófusok utcája, az egyetlen lépcső nélküli utca. Itt sétáltak vitatkozva a széplelkek és filozófusok. Két méter széles "főutca" vezet a Strossmayer térre, a főtérre a Szt. Márk-székesegyházhoz.

Korcula képek




További Korcula képek »

Korcula időjárása a következő 48 órában

Korcula időjárása a következő 48 órában

Korcula videók



Korcula apartmanok

További Korcula apartmanok »

Korcula hotelek

További Korcula hotelek »




Korcula vélemények - Tetszik Önnek? Mondja el véleményét!